Energiadús napkezdéshez vagy a napom könnyed befejezéséhez gyakran nyújt megoldást egy smoothie. Nálunk szó szerint értendő, hogy gyerekjáték elkészíteni. De tényleg, csak legyen egy megfelelő turmixgéped hozzá, és mehetnek is bele a vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag finomságok.
Gyakran hangoztatom, hogy légy rugalmas, hiszen naponta változó kihívásokkal szembesülünk, főleg kisgyermekek mellett. Nekem pl. bevett szokásom, ha a rohanó reggeleken a saját reggelimre már nem marad idő, csak összedobok egyet, amit pohárban bekészítve akár az autóban is el tudom fogyasztani.
Vacsora helyett is jól beválik, ha későn ebédeltem, vagy tartalmasabbat. Akár fehérjével felturbózva, hosszan eltelít, így ha ledobnál pár kilót, a célod eléréséhez hozzásegíthet.
Nagyon fontos tulajdonsága a smoothieknak, hogy jól el lehet rejteni benne „titkos” összetevőket. Én rendre teszek bele olyan zöldséget is a gyerekeknek, amit soha az életben nem kóstolnának meg (pl. a zeller ilyen ellenség). Vagy például mi por állagú vitaminokat adunk a kicsiknek, amit aktuálisan ebben fogyasztanak tudtukon kívül. De a smoothie általában nagyon jól eltakarja a felnőttek számára is a különböző étrendkiegészítők (pl. taurin, kollagén, fehérjeporok, kolin só, stb.) vagy akár egyéb superfood-ok (pl. maca por, acai por, búzafű) ízét.
Kezdd el írni akár ma életed új fejezetét! 😊
Íme a bevásárlólista, ha szuper hasznos összetevőkkel turbóznád fel:
Szafi Reform Kék spirulina por (Blue spirulina) 25g – Get Your Concept
Szafi Reform Maca por / Perui zsázsa por 80 g – Get Your Concept
Szafi Reform Chia mag 250 g – Get Your Concept
Szafi Reform Kókuszreszelék 400 g – Get Your Concept
GAL Marhakollagén peptidek Klasszik (300 g) – Get Your Concept
GAL Magnézium-L-laktát (180 g, 90 adag) – Get Your Concept
GAL Laktoferrin plus (120 g, 60 adag) – Get Your Concept
Ingyenes ebook
Az életmódváltásod akkor lesz sikeres, hogyha fenntartható módon lépésről lépésre építed be az új, egészséges szokásokat az életedbe.
Ha az alábbi adatok megadásával feliratkozol hírlevelünkre, hálánk jeléül küldjük az ingyenes e-bookot Neked. Ha csak az általános energiaszintedet szeretnéd növelni, a koncentrációdat javítani, vagy akár felpörgetni az immunrendszeredet, az e-bookban szereplő néhány tippel szeretnénk ehhez hozzájárulni.